A DSI Debrecen május 24-én (szombat) rendezi meg már tizenegyedik alkalommal a „Veled Kerek a Világ” óvodai-és kisiskolás sportnapot.

A május utolsó szombatján rendezendő esemény előtt április 15-én a Gyulai István Atlétikai Stadion Tribünépületébe várták az óvodák és a sajtó képviselőt a szervezők. A sajtóeseményen megjelent Dr. Széles Diána alpolgármester, Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft ügyvezetője és Szabó Erzsébet, a Hétszínvirág óvoda intézményvezetője.

Széles Diána mondandója elején kiemelte az óvodák fontosságát, ugyanis ezek az intézmények a kapocs a családok és a gyerekek irányába, ezért fontos, hogy minél szélesebb körben propagálják a rendezvényt. – Ez egy lehetőség, amit a város ad, de a „Veled Kerek a Világ” nem lenne ennyire sikeres, ha nem jönnének el a gyerekek. A korábbi években is jó volt látni, ahogy szakedzők segítségével több ezren próbálták ki a különböző sportágakat. A kínálat nagyon széles, ám kell a szülői háttér, hiszen ők viszik és támogatják a kicsiket abban, hogy sportoljanak. A „Mozdulj, Debrecen!” mozgalmat az iskolákba is elvisszük, hogy a nebulók a kötelező testnevelésen túl is megtapasztalják a mozgás örömét. Az idei „Veled Kerek a világ” rendezvényre külön készülünk, lesz egy saját sátrunk, ahol az iskolai oktatók, koordinátorok játékos feladatokkal motiválják majd a gyerekeket. Debrecen azért tud gondoskodó város lenni, mert irányt mutat a szülőknek, a családoknak, hogy a gyerekeik egészségesen éljenek – fogalmazott az alpolgármester.

A május végi rendezvény célja, ahogy a korábbi években, segíteni a gyerekeket a sportágválasztásban – Hálásak vagyunk azért, hogy egy ilyen sportot támogató városban élhetünk. A szülőknek kihívást jelent, hogy milyen irányba vigyék el csemetéiket, a „Veled Kerek a Világ” rendezvényen egy adott napon koncentráltabban, szakedzők iránymutatásai alapján szeretnénk őket segíteni a választásban. Idén több mint húsz sportággal készülünk, elsősorban azokkal, amelyek a DSI Debrecen kötelékében is fellelhetők. Előző évben debütált az úgynevezett kék zónánk, ez pedig idén sem marad el. Olyan foglalkozásokat tartunk, amelyek kifejezetten a speciális nevelésű gyerekeknél fontos, ezzel próbáljuk őket is mozgásra bírni. Büszkén mondhatom, egyik kiemelt programunk az úszás, amit ajánlok a szülők figyelmébe. Olyan mozgásformáról beszélünk, amely nagyban segítheti a gyermekek fejlődését. Várunk mindenkit nagy szeretettel a 11. „Veled Kerek a Világ” sporteseményen – mondta Becsky András.

Szabó Erzsébet úgy fogalmazott: már az első „Veled Kerek a Világ” rendezvényen ott voltak, a szülők is partnerek, a gyerekek családjukkal próbálhatják ki a különböző sportágakat. – Sportóvoda vagyunk, gyerekeink testközelből tudnak együttműködni a szakedzőkkel. Januártól elkezdődtek a sportalapozó foglalkozások – ritmikus gimnasztika, cselgáncs - és az a tapasztalat, imádják a gyerekek. Annak kimondottan örülünk, hogy a szülőket is érdekli, szeretnénk is minél jobban bevonni őket – adott tájékoztatást az intézményvezető.

Érdemes lesz kilátogatni az eseményre, hiszen sztárvendéggel is találkozhatnak az érdeklődők, illetve zenekar is szórakoztatja majd a vendégeket.

A 11. „Veled Kerek a Világ” sport-és családi napot május 24-én, 9-14 óra között rendezik az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban.


Nincs május „Veled Kerek a Világ” nélkül

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK