Nem ért célba a döntőben Kozák Luca
2025. 03. 07. (péntek) 21.50
Pénteken kora délután rendezték a női 60 gát két elődöntőjét, az elsőben a DSI Debrecen kiválósága, Kozák Luca is rajthoz állt. Suba László tanítványa jól kapta el a rajtot és futamából, idei legjobbjával (7.96) harmadikként furott át a célvonalon és nagy Q-val jutott az esti döntőbe.
Az előfutammal és az elődöntővel ellentétben a fináléban már nem két legszélső pálya egyikéről indulhatott Luca, hanem a kettes rajthelyről, közvetlenül a hollandok klassza, Nadine Visser mellől. Olyan kiválóságok voltak még tagjani a döntőnek, mint a lengyel Pia Skrzyszowska, a svájci Ditaji Kambundji, a finn Reetta Hurske, vagy az ír Sarah Lavin.
Háromnegyed tíz előtt pár perccel foglalták el rajthelyeiket a finálé résztvevői és várták a startpisztoly dörrenését. Luca jól kapta el ezúttal is a rajtot, a negyedik helyen állt az utolsó gát előtt, ám lába beleakadt a gátba, ennek pedig esés lett a vége, így kiválóságunk nem ért célba. A számot végül Ditaji Kambundji nyerte 7.67-es új Európa-csúccsal.